Feljebb - Clube Desportivo Nacional

Clube Desportivo Nacional

8. szezon

A bajnoki cím megünneplése minden képzeletet felülmúlt. Biztos voltam benne, hogy csodálatos lesz, és megkockáztatom, talán megismételhetetlen is egyben. Eddig is sokat szerepeltünk a médiában, és ez most sem hagyott alább. Én próbáltam egy picit háttérben maradni. Sokan álszerénységnek tartották és sok támadás ért emiatt, de én csak mosolyogtam a sok irigyem láttán. Nem akartam én mást csak pihenni a felségemmel. Megérdemelte, hogy több időt szenteljek neki, sokat kellett tűrnie a 7 év alatt. Mondják viszont, hogy minden sikeres férfi mögött ott kell, hogy álljon egy nő a háttérben, észrevétlenül, segítve a férfi minden lépését. Ebből a szempontból is a világ legszerencsésebb manuszának éreztem magamat.
A bajnoki cím ünneplésének csúcspontja, a stadionunkban tartott köszöntés volt. Mintegy 50 ezer ember gyűlt itt össze, hogy tisztelegjen a bajnoki címünk előtt. Nem mindennapi tett volt ez, a portugál labdarúgás történetében először vittük a bajnoki címet a két nagyváros, Portón és Lisszabonon kívülre. Csak úgy remegtek a hangfalak, üvöltött a Queen és még Nelly Furtado is fellépet. Meglepett, hogy ő is Nacional szurkoló. Rosszmájúak szerint, csak Cristiano Ronaldo miatt.

A nagy eufória közepette, kaptunk egy fricskát az orrunkra. A város elutasitotta a stadionbővitésre tett kísérletünket. Na mondom, felhasználom a kiépített kapcsolataimat és a saját kezembe veszem az irányítást. Mentem a sportbizottsághoz, onnan a műszaki irodához, onnan a városfejlesztési osztályhoz. Mindenhol a másikra mutattak. Még az én magyar bürokráciához szokott idegeim is kezdték feladni. Hát szóltam az elnöknek, hogy jöhet a lekenyerezés ideje. Reméltem felül tudunk kerekedni a politikán és fejleszthetjük a stadionunkat.

Ezek után hagytam mindenkit a saját dolgával törődni. A játékosokat pihenni, az irodistákat számolni a pénzt, a kincstárnokot büszkélkedni, a szakmai segítőket gyönyörködni az előrelépésben, az elnököt küzdeni a hivatalnokokkal. Én pedig átruccantam a szomszédba, Konföderációs Kupa meccseket játszani Brazíliával. Álmos kezdés az Egyesült Államok ellen, majd csoportrangadó Németország együttesével és végül könnyed levezetés Új-Zéland ellen. Előre borítékolható továbbjutás a csoportból és már jöhetett is a jóval nehezebb, egyenes kieséses szakasz. Az elődöntőben megizzadtunk az angol csapat ellen, csak büntetőpárbajban jutottunk a döntőbe. Ahol a házigazda spanyol armada várt ránk. Nagyon nehéz meccs elébe néztünk, és ha nem is könnyedén, de szállítottuk az újabb dicsőséget a futballnemzetnek. Áradozott is mindenki a teljesítményünkről, és még a szövetség sem rejtette el elégedettségét, és köszönetet nyilvánítottak a diadal után. Konföderációs Kupa, Copa America győzelem és Olimpiai ezüst után meg is érdemeltem. Az ünneplés itt is felejthetetlen. Csak itt ugye sokkal nagyobb méreteket ölt. Nem lehet szavakkal visszaadni azt az érzést, mikor 10 millió ember ünnepel az utcákon és olyan fesztiváli hangulatot teremt, mint senki más a világon. Látva, hogy a labdarúgás micsoda érzelmeket vált ki az emberekből, már előre féltem mi fog történni a világbajnokság után. Főleg ha nem nyerjük meg. Ezt a világválságot is előidézhető tragédiát kellett meggátolni és első lépésként kivívtuk a részvételt az eseményre. Mondanom sem kell, ez mennyire alapvető követelmény a válogatottól. Mint köztudott, Brazília az egyetlen nemzet, mely még nem mulasztott el egyetlen világbajnokságot sem. A VB csoportjainak sorsolásán, picit kezdünk neheztelni Fortunára, és feszengve vettük tudomásul a beosztást. Ha nem akartunk golyót a fejünkbe, úgyis mindenkit el kellett vernünk.
Az ünneplés és örömködések lecsendesülése után az irodámban vetettem bele magam a munkába. Az alapozás még nem indult, a játékosok még a világban üdültek, így egyéb menedzseri teendőimet láttam el. Kaptam az üzeneteket a pénzügyről, hogy újabb és újabb összegek érkeztek a bankszámlánkra, mert ex-játékosaink klubcserére szánták magukat. Így részesültünk díjazásban Caldas és Tula átigazolásakor. Az átigazolási piacon is aktívan kerestem az új tehetségeket. Talán az egyik legnagyobb ígértre is lecsaptam, Ferreira személyében. Őt a sajtó és a közvélemény az új Sócratesként említette. Kérdéses volt, hogy ezt a focitudására vagy a filozófiai elmélkedésére értették. Mindenesetre a vitathatatlan tehetsége mellett, nagyon nehéz természetűnek tűnt a srác. Az egyéb igazolásaim is a jövő csapatába szólnak, míg a távozók a csatárfelesleg és tehetségtelen fiatalok tömkelegének problémáján enyhítettek.
Csücsültem naphosszat az irodámban és próbáltam utolérni magam a papírmunkában, mikor csörgött a telefonom. Az egyik cimborám volt az, aki meginvitált egy titkos találkozóra. A helyszín a tengerparti szállodája volt és fogalmam nem volt mi fog történni. Az étteremben belépve láttam a havert a Sporting elnökével és még két másik arccal üldögélni. Az áruló! Na de kíváncsi voltam mire is megy ki ez a játék, ezért csatlakoztam hozzájuk. Gondoltam az első fordulóban rendezendő meccsünkről diskurálunk majd. Gyorsan a lényegre tértek, miszerint az a kérésük, ugyan legyek már a Sporting menedzsere. Meghallgattam őket, de csak azért nem mondtam egyből nemet, mert ismertem a helyet és tudtam iszonyatosan jó a konyhájuk és meg akartam ebédelni. Majd a desszert után megköszöntem az érdeklődést és távoztam. Nagyon sajnálkoztak, hogy elutasítottam őket, de hogyan is gondolhatták ezt komolyan. Vicces oldalukról is megismertem őket.
A válogatottsággal rendelkezők tábora is bővült a legnagyobb elismerésemre. Adrien is meghallgathatta a himnuszt, a zöld gyepre kifutva. Stabilan három labdarúgót adtunk a portugál válogatottnak.
Felkészülési túrán Malajziában és Thaiföldön jártunk. Megtöltöttünk minden stadiont, és felszabadult játékot produkálva, kiszolgáltuk a kilátogatókat.
És elérkezett az első tétmeccs a PORTUGÁL SZUPERKUPA. Igazán laza és könnyed játékot kértem a fiúktól. Bajnokként meg akartuk mutatni, mire is vagyunk képesek.
Igazi fociünneppé varázsolta a két csapat azt az augusztusi délutánt. Igen mozgalmas mérkőzést produkáltak a felek és nagy örömünkre, mi kerültünk ki győztesként az adok-kapokból.
A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN már a második kalapba kaptunk besorolást. Önbizalomban nem szenvedtünk hiányt. Az alsóbb besorolású csapatok közül kb. kettőt szerettem volna elkerülni, a többi nem okozhatott gondot a számunkra. Elégedett mosollyal távoztunk a sorsolásról. Nagyon simán masíroztunk be a kieséses szakaszba. Reméltük, hogy minél több skalpot, elismerést és pénzt aratunk le a tavaszi teljesítményünkkel. A továbbjutásunk egy percig nem forgott veszélyben és egyedül a csoportgyőzelemért kellett jobban koncentrálnunk.
Ezzel a győzelemmel, meglett a csoportelsőség. Megint Nyon. A szállodában már családtagként üdvözöltek és minden földi jóval elláttak minket. Ázsiónk növekedését, a szobabeosztás is jól mutatja. Eddig a belső udvarra néző, picurka szobákat kaptuk meg, míg mostanra a lakosztályok jártak nekünk, megelőzve az összes delegáció foglalását. A sorsolás ismét egy nehéz ellenfelet sodort utunkba. De okulva a csoportküzdelmekből, kijelenthettem, hogy szeretünk Milánóba utazni. Csak, hogy igazolva legyen állításom, az első fordulóban is bizonyítottuk. A visszavágón már csak egy góllal kellett többet rúgnunk, mint az Internek.

A KUPÁBAN elkerültük a nehezebb vetélytársakat és könnyed meneteléssel jutottunk előre, sorrendben legyőzve az Académica, a Varzim, a Santa Clara, és a Gil Vicente együttesét. Ezzel bent voltunk a legjobb négyben és vártuk a sorsolást a Sporting, Sp. Covilha és Vit. Guimares trió társaságában.

A BAJNOKSÁG rögtön rangadóval kezdődött a Sporting ellen odahaza. Kiváló felkészüléssel, önbizalom-növelő eredményekkel a hátunk mögött, egy korai góllal lenyomtuk őket. Pici személyes töltet is belecsúszott, a nyári megkeresésük miatt. Az egész idény egy álomra hasonlított. Rögtön felülkerekedtünk a Sportingon, majd három igen magabiztos győzelem következett. Ezekkel az eredményekkel (ami hónap menedzser és hónap játékosa, Mangani, díjat értek), vezető helyen találtuk magunkat a pontvadászatban és várhattuk a Benfica elleni idegenbeli meccset. Nagyon magabiztosan kezdünk és uraltuk a játékteret, de egy 3 perces kihagyás a pontszerzésünkbe került.


Sajnos kikaptunk. De mint már annyiszor, most is bebizonyosodott, hogy nekünk egy-két ilyen pofon serkentőleg hat. Mintha a Benfica elleni meccs meg sem történt volna, ott folytattuk, ahol az 5. forduló előtt abbahagytuk. Ebbe a kiváló sorozatba tartozott két kiemelendő meccs. A Portó elleni idegenbeli és a hazai pályán rendezett rangadónk. Nem állíthatom, hogy jobbak voltunk a Portónál. Viszont eggyel eredményesebbek és most csak ez számított. Mi berúgtunk egy helyzetet és pontokkal tértünk haza. A helyi rangadó igen hektikusra sikeredett. Semmi jel nem mutatott abba az irányba, hogy a Maritimo játékosai eszüket vesztik. Mindig benne van a levegőben egy feszültebb találkozó egy ilyen helyi derbin, de a három piros lappal tarkított ámokfutás, kicsit túlzó volt a riválisunk részéről.
Ez a káprázatos menetelés egy duplázást is ért a szakíróktól. Szeptember után, novemberben is én lettem a hónap menedzsere és Mangani a hónap játékosa.
Pici lazításként és elismerve a teljesítményüket, egy maldív túrát kötöttem le a két ünnep között. A szilvesztert mindenki fakultatívan tölthette, viszont az újév második hetében egy mexikói portya következett. Erre a közép-amerikai kirándulásra már nem utazott velünk néhány játékos, aki létszámon felülivé vált a szememben.

Elgondolkodtam, hogy mi is válthatta ki ezt az elsőrangú őszi produkciónkat. Bár a győzelmet soha nem kell megmagyarázni, én szerettem volna tanulni a pozitív eredményekből is. Egyfelől lehetett a siker kulcsa a lehető legharmonikusabb keret, amivel valaha dolgoztam. Nyílván a szerencse is, de hát jó csapatnak áll a zászló, ugye! Én azonban tudtam, hogy a legfőbb magyarázat a szereplésünkre, egy játékosban lakozik. Merészet próbáltam húzni és az addigi stabil védekező középpályásomat, Guarín-t, lecseréltem a feltörekvő Benzerga-ra. És ez a váltás alapjaiban megváltoztatta a teljesítményünket.

Az újesztendő rögtön egy vereséggel indult, bár a Sporting otthonában belefér a botlás. Ha nyertünk volna, akkor tíz pontos differenciával zártuk volna az odavágókat. Így csak héttel, de lehetett megint tíz, mert rögtön utána a Befica jött hozzánk. Ha nyerünk, nagyon megnő a két csapat közötti távolság és nekünk már csak egy igazi rangadónk maradt, a pocsék idényt futó Portóval meccseltünk otthon. Szóval igen jó eséllyel pályáztunk volna a címvédésre, ha sikerül nyernünk. Vérbeli hatpontos rangadó. A forduló előtt a Benfica kipottyant a kupából. Sportingban kaptak ki. Nem nagyon tudtam értékelni a helyzetet. Előnyünkre vagy hátrányunkra fog ez szolgálni? Egy meghatározó védőnket is nélkülöznöm kellett, Koné Elefántcsontpart színeiben, az Afrika Nemzetek Kupáján vitézkedett. És még rengeteg sérülés is tizedelte a keretet. Amennyire mellénk pártolt a szerencse az előző fordulókban, most éppúgy el is hagyott minket, ami egyenértékű lett a vereséggel. Itt kiderült, hogy ez sem lesz sima bajnokság. Inkább izgalmas és végsőkig kiélezett. A helyzetünk igen kedvező volt, csak hozni kellett a kötelezőt és a keret erősségének megfelelően sorra szerezni a pontokat.

A pályán kívül ismét nagyot alkottunk, ha már ez utóbbi két meccs nem sok sikert hozott. A Portónál kegyvesztetté vált Nani-t sikerült ingyen leigazolnunk.

Volt egy fura skizofrén esetem az Algarve stadionban. Barátságos labdarúgó mérkőzésen, brazil szövetségi kapitányként a portugál nemzeti csapat ellen játszottunk. Fura volt, de legalább értettem minden szót a pályán. Volt is nagy felhajtás körülöttem. Portugál, brazil és még magyar újságírók tömkelege szegezte nekem a kérdéseit. Leginkább a nyári VB-ről akartak diskurálni és esélytlatolgatni, de én szigorúan csak a portugálok elleni meccsel voltam hajlandó törődni. A világbajnokság nyomásával elég volt nyáron foglalkozni. A mérkőzés nem volt könnyű, és nagy örömömre, küzdenitudásunkat is megcsillogtattuk. Viszont bármennyire is próbáltam nem tudomást venni róla, egyre jobban foglalkoztatott a VB gondolata. Nem egész fél év és kezdődött a torna. Már ekkor a csapatösszeállításon járt az eszem és a 23-as keretet tervezgettem. A gerinc már megvolt, de néhány poszton lehetett változásra számítani és formaidőzítés sem volt elhanyagolható.
Csak, hogy a szorongás és idegeskedés klubszinten is belengje az életem, a következő fordulók sem hoztak nagy változást a bajnoki csatározásban. Minden címre esélyes alakulat ott lihegett a másik nyakában és egyik sem tette meg azt a szívességet, hogy leszakadjon. Mi is összeszedtük magunkat és a két vesztes meccs után újra zsinórban hoztuk a győzelmeket.
Fura volt a múltbeli sok döntetlen után, lenyomni 22 fordulót egy árva pontosztozkodás nélkül. Ez is bizonyította számomra, hogy érettebb játékosok alkotják a csapatot. És innen egyenes út vezetett a jó szerepléshez, amivel vezettük a tabellát. Tudtuk még sok van hátra, de karnyújtásnyira volt a bajnoki címvédés.

És akkor az Inter elleni visszavágó is elérkezett. Nagy felhajtás, rengeteg sztár és ismerős arc. Adrianonak meg is mondtam, hogy ne számítson VB részvételre, ha gólt rúg ellenünk ezen az estén. Pszichikai hadviselésből is fejlődtem, és a negyeddöntős tagság lehetősége kihozta a sportszerűtlen énemet. Csodálatos játékot produkálva, hatalmas tettet vittünk véghez.



Első alkalommal várhattuk a negyeddöntő sorsolását. Harmadszor utaztunk Nyonba. Mondanom sem kell melyik lakosztályt kaptuk. A lehetséges ellenfelek közül, két csapatot láttam volna szívesen. A HSV-t és a Sportingot. A szerencse mellénkszegődött és ismét fricskázhattam a Sporting orra alá, a nyári mizéria eredményeképp. A sorsolás után fütyörészve közlekedtünk egész nap, az őrületbe kergetve a közelünkbe tartózkodókat. A szállodai személyzet, a taxis meg az órás még elviselte, de a szomszéd szobában és asztalnál ülők már talán panaszkodtak is. Mi meg csak vigyorogtunk, mert reális esély vált az elődöntőbe jutásra.
Nem vigyorogtunk annyira, inkább csak kínunkban, mikor a kupaküzdelmek elődöntőinek sorsolását megtartották. A legnehezebb ellenfelet kaptuk és ráadásul idegenben kellett döntőbe jutnunk. De mostmár tényleg minden fronton alázhattuk a Sportingot.
Bajnokságban lejátszottuk az első döntetlen meccsünket a Guimares vendégeként, és gőzerővel készültünk a BL meccsekre. Még a két mérkőzés közötti bajnokinkat is elhalasztattuk. Csak a Sporting ellen hangolódtunk. És micsoda sikerrel. Szinte tökéletes eredmény. Már csak az kellett a hibátlan teljesítményhez, ha mi szerezzük az első gólt és beállhattunk volna kontrázni. Hát ezt csak részben sikerült megvalósítani, amit kompenzált, hogy az elődöntőben találtuk magunkat. Minden kiesési forduló abszolválásával £1,7millió ütötte a markunkat az UEFA-tól.
Ezzel igen illusztris társaságba kerültünk.


A BL meccsekkel, a Portó elleni hazai rangadóval, a Sporting vendégeként megvívott kupameccsel és a szigeti rangadóval tarkított sorozatunk, nem volt éppen könnyűnek nevezhető.
Megmérettetünk és megálltuk a helyünket. Négy fordulóval a vége előtt kellett még öt pont a címvédésre. Négy meccs, amiből hármat otthon játszunk a táblázat alsó részén tanyázó együttesek ellen. Már nem is lehetett fogadni a bajnoki címünkre. Nem érte meg a fogadóirodáknak.
És még volt a BL elődöntő is. Egy módfelett eseménydús első meccset vívtunk, ahol az idegenben szerzett góljainknak nagyon tudtam örülni. Az elmulasztott győzelemnek, pedig kevésbé. Két dolog volt nagyon fontos a visszavágón. Kivédekezni kapott gól nélkül és egyet begyömöszölni valahogy. Nos az utóbbi sikerült is rögtön az elején, de egy formás támadás végén az első része kútba ugrott. Nem sokra rá ismét nálunk volt az előny, de a félidő végén egy fegyelmezetlenség miatt nagyon rossz helyzetbe kerültünk. Bíztattam a fiúkat, hogy ki tudják húzni. A szünet után rögtön 11-eshöz jutottunk, amit értékesítettünk és innen csak az eredményt kellett tartanunk.


Várt ránk a Barcelona, a lisszaboni döntőben. Félig hazai pálya lesz számunkra a Sporting stadionja, és talán ezt ki is tudtuk használni. De ha mégsem, akkor is ki szólhatta volna meg az idáig elért sikerünket. 20 esztendőnyi rakkolós munka végén ígértem az európai kupa győzelmet, erre a 8. közös nyarunkon itt álltunk a kapujában. Hihetetlen.

Azután a 27. fordulóban érkezett hozzánk a Pacos és az utolsó utáni pillanatban szerzett Gróf góllal nyerni tudtunk. Ezzel tíz pontra duzzadt az előnyünk és ha a Benfica nem nyeri meg az utolsó négy meccsét, már akkor is bajnokok lettünk volna. Ezt a szívességet a 27. fordulóban nem tették meg, hisz 3-1re nyertek a Guimares ellen.
A 28. fordulóban utaztunk a 4. helyezet Bragához. A bajnokságunkhoz egy győzelem kellett vagy, hogy a Benfica pontot hullajtson. A BL döntő előtt, eufóriában, mi nem is győzhettünk. Talán már az is pozitívum volt, hogy senki nem dobta be a törölközőt a játékosok közül. Rossz szavam nem lehetett rájuk. Halkan azért megjegyeztem, hogy ez szégyenletes produkció volt!
A Benfica 3-0ra nyert Avesben, így 4 pontra olvadt az előnyünk.

29. forduló

Képlet ugyanaz. Ha nyerünk, bajnokok vagyunk. Ha nem, akkor is lehettünk, csak a Benfica se nyerjen. Nem vártuk meg, hogy az ellenlábasunk botoljon és egy nagyon nyögvenyelős meccsen, egy szögletből szereztünk vezetést, majd egy távoli lökettel bebiztosítottuk a bajnoki címvédésünket.
A végeredmény:

BAJNOKOK LIGÁJA DÖNTŐ

Annyiszor jártunk már a Sporting pályáján és annyira ismertük már a körülményeket. De ez most valami igazán különleges dolog volt. Még az én harcedzett és nagy eseményt látott gyomrom is beleremegett abba, hogy hova is jutottunk. De az is nagy kérdés volt, hogy az a sok szigetlakó hogyan jutott el ide. Ennyi hajó és repülő nincs egész Portugáliában, ami ezt a rengeteg szurkolót ide szállíthatta volna. Még abba sem voltam biztos, maradt-e a szigeten akár egy lélek is. Mindenki nekünk szurkolt. Egész Portugália, kivéve talán néhány Maritimo eszementet, egész Hispánia, kivéve a Katalánokat, egész Magyarország, kivéve a feleségem ex-pasijait és minden kiscsapat szimpatizáns, aki hisz Góliátban. Még Ázsiában is sorra alakultak a rajongói klubok.
Egyben biztos voltam. Azt a taktikát fogom alkalmazni, ami eljuttatott ide bennünket és ami miatt sok ezren örömmel nézték a meccseinket. Támadás felkiáltással futottunk ki az öltözőfolyosóról. Nem mondhatnám, hogy ennek megfelelően nekiszegeztük a nagy Barcelonát a kapujuknak, de minden második helyzetükre, nekünk is volt egy válaszunk. Egy ilyenből a félidő hajrájában gólt tudtunk rúgni és nagy meglepetésre, vezetéssel vonultunk a pauzára. Szünet után két tragédia ért minket. Kulcsszereplőket vesztettünk el. Előbb Barbosa nem tudta folytatni a játékot, majd Díaz-t küldte le idő előtt a spori, egy durva szabálytalanság miatt. Nincs mit tenni, jöhetett a személyiségünk meggyalázása, a bunkerfoci. Bebizonyítottuk, hogy ezt is tudjuk eredményesen művelni, mikor az utolsó percben egy kivágott labdára lecsapó Augusto, feltette a tortára a cseresznyét.


Ünnepeltünk mi már azelőtt, ebben a stadionban, de azon a napon, az egész nemzet mögénk állt és akkora fiesztát csaptunk, hogy recesszióba sodortuk az ország gazdaságát. Egy hétig nem dolgozott senki csak ünnepelt. Én az elnöktől kapott jachtomon hesszeltem és jártam be a kontinens tengerpartjait. Csak az évadzáró ceremóniákra kerültem elő. Ott is volt mit ünnepelni. Az év csapatába mi delegáltuk a legtöbb játékost, egyben tőlünk került ki az év játékosa és személyem lett az év edzője. Magyarként büszkén tapsolhattam az év kapusának. A BL díjátadóra nem tudtam elmenni és csak a díjazottat küldtük el a gálára. Az év BL álomcsapatába került be a balhátvédünk.
Én nem tudtam utazni, mert a válogatottal készültem a közelgő világbajnokságra. Ezért is tűntem el a világ elől a szezon végeztével. Tudtam, hogy rövid idő áll rendelkezésemre a regenerálódásra. Nyakunkon volt az év eseménye. De friss Konföderációs Kupa-, Bajnokok Ligája-, és Portugál bajnoki győztesként tudtam mi a dolgom.